Kedves Barátunk!
Kérem, olvassák el többször a következő szavakat:
tisztesség, becsület, család, gondoskodás, biztonság, szeretet, tudás, hit, haza, hagyomány. Szavak, melyeket naponta
hallunk rádióból, televízióból, olvasunk újságok hasábjain vagy az Interneten. Szavak, melyek mellett már elsiklunk,
továbblépünk és helyettük egyre gyakrabban hallunk olyan kifejezéseket, mint megélhetés, számla, multikultúra, fogyasztás,
reklám.
Megéri lecserélni szókincsünket utóbbira? Szerintünk tartsuk meg előbbieket, és töltsük fel valódi tartalommal,
adjuk vissza a szavaknak eredeti jelentésüket, tegyük magunkévá a bennük lévő érzéseket. Ezek a szavak már több
évszázada a mindenkori polgárságra vonatkozó meghatározások voltak, ezen csak a diktatúrák tudtak változtatni, degradálni.
A polgári réteg szétrombolása mindig prioritást élvezett a zsarnokságok kialakulásakor, köszönhetően szervezetlenségüknek
és a kommunikáció hiányának.
Mára azonban nem áll akadály az információ megosztásában, ezért az előbbi hibát nem
követheti el ez az értékes közösség, tehát éljünk vele!
A Polgár Info azért hoztuk létre, hogy összefogjuk a magyarság
polgári értékeket valló közösségeit és egyéneit, hogy a lehető leggyorsabban megosszuk az értékes információkat, hogy
ötleteinkkel önzetlenül segíthessük egymást, hogy a Polgár büszke lakója lehessen
hazánknak és megtölthessük a fenti szavakat tartalommal!